III. A Komisszáriátus
2037-ben a világot elsöprő nukleáris háború után Urbs Aeterna teljesen elzárkózott a külvilágtól. A túlélés záloga egyetlen intézmény, a Európai Válságkezelő Hatóság által megbízott Komisszáriátus kezébe került, amely az Európai Unió által kidolgozott irányítási szabályokra épült. Feladata a rend, az élelem és az energia szigorú beosztása volt, minden döntését a közösség túlélésének érdekében hozta meg, gyakran az egyéni szabadság rovására.
Szintek közötti elkülönítés
A Komisszáriátus hamar bevezette a szintek közötti differenciált lakhatást. Hivatalosan mindez erőforrás-optimalizálás volt, valójában azonban látható különbségek alakultak ki:
Alpha szintek: ide kerültek a tudományos, egészségügyi és adminisztratív központok, valamint a válogatott családok. Az ellátás itt volt a legstabilabb, a lakóterek rendezettebbek, a gyerekek jobb oktatásban részesültek. A lakók úgy érezték, közelebb állnak a város szívéhez és jövőjéhez.
Beta szintek: A többség otthona. A munkások, karbantartók, katonák és szolgáltatók családjai lakták, ők tartották fenn a város mindennapi működését. Az ellátás szűkösebb volt, az életkörülmények egyszerűbbek, és gyakoriak voltak a hirtelen áthelyezések „szükségszerű átszervezés” címen.
A Komisszáriátus szerint mindez a város működési stabilitását szolgálta. A lakosság azonban egyre inkább érezte, hogy a különbségek tartósak, sőt fokozódnak. Az Alfa és Beta szintek lakói között láthatatlan szakadék nőtt: az előbbiek a kiváltságokhoz szoktak, az utóbbiak pedig egyre inkább elnyomottnak és kizsákmányoltnak érezték magukat.
Növekvő feszültség
A kvóták és engedélyek mindennapivá váltak. Családalapításhoz külön jóváhagyás kellett, a továbbtanulás pszichológiai vizsgálathoz kötődött, a munkaköröket rendszeresen újraosztották. Egyesek előrejutottak az életben, mások kérvényei viszont sokszor indok nélkül elutasításra kerültek.
Az emberek ezt nem értették, de a Komisszáriátus mindenre tudott racionális magyarázatot adni: az energiahiány, a munkaerő-szükséglet, az oktatási arányok. A lakosság azonban egyre inkább úgy érezte, hogy a döntések mögött valami más húzódik meg – valami, amit sosem mondtak ki nyíltan, de táptalaja volt több összeesküvéselméletnek.
A Komisszáriátus számára elengedhetetlen volt a lakosság folyamatos megfigyelése. A kamerák és érzékelők felvételeivel visszaéltek, és jogellenesen felhasználták az emberek ellen. A lakók teljes mozgását és tevékenységeit figyelték és regisztrálták, ez alapján pontokat kaptak, hogy mennyire jó polgárok. A Komisszáriátus az vallota, hogy ennek a megfigyelésnek a célja a rend fenntartása, de sokan úgy érezték, hogy a személyes szabadságuk súlyosan sérül.
A rendszer bukása
A feszültség 2044-re elviselhetetlenné vált. Az alsóbb szintek elégedetlensége nyílt ellenállásba fordult. A magasabban lévő Alpha szintek lakóinak többsége ugyan még mindig a Komisszáriátus mellett állt, de a város többi része fellázadt.