Glubina-17

A Szovjet terv

A hidegháború közepén, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti nukleáris fenyegetés egyre fokozódott, a szovjet katonai vezetés felismerte, hogy Közép-és Kelet-Európa védelmi infrastruktúrája nem alkalmas egy globális nukleáris konfliktus esetén a katonai irányítás fenntartására.

1958: Moszkvában engedélyt adtak a "Glubina-17" fedőnevű programra, melynek célja egy mélyen a Budai-hegység alá épített irányítóközpont kialakítása volt.
A helyszínválasztás nem volt véletlen: Budapest alatt vastag, stabil mészkő- és dolomitréteg, valamint bő karsztvízkészlet található.

A projektet a GRU és a KGB közvetlen felügyelete mellett hajtották végre. Az építkezést metrókiterjesztés, csatornafelújítás, és raktárbővülés fedőprojektek álcázták. A magyar állam hivatalosan nem ellenkezett, mivel a szovjet befolyás alatt állva politikai mozgástere minimális volt.

Összesen húsz Glubina projekt volt, de ebből csak három volt valódi. Ennek célja az volt, hogy sem az ellenség, sem pedig a szövetségesek ne tudják, hogy hol találhatóak a valódi komplexumok. Ezek létezését a szovjetek sosem ismerték el hivatalosan, még a Varsói Szerződés tagállamai előtt sem, a magyar kormány is csak ennek az egynek a létezéséről tudott. A másik kettő a szovjetunió területén került kialakításra.

A Glubina-17

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Szovjetunió katonai és politikai vezetése ráébredt arra, hogy Magyarország megbízhatósága nem teljeskörű. A forradalom egyértelműen megmutatta, hogy a magyar társadalom nyugati orientációja erős, és a rendszer stabilitása törékeny. A döntés az lett, hogy a térségben szükség van közvetlen szovjet ellenőrzésű stratégiai bázisokra.

A Pál-völgyi-barlangrendszer szolgált Glubina bejárataként, viszont a várost magát nagy mélységben kívánták kialakítani a Hármashatár-hegy alatt. A tervezet szerint a lakószinteknek tengerszint alatti 350 méteres mélységben kellett elhelyezkedniük, hogy viszonylagos biztonsággal elviseljenek egy közvetlen atomcsapást. Ekkor még nyoma sem volt a Fekete Küszöbnek, az emberek egy labirintusszerű barlangjáraton kellett, hogy eljussanak az első tényleges lejáratig.

1958-1962: A metróépítési szünetet és az újraindulás időszakát kihasználva titokban beterveztek egy rejtett mellékalagutat, amely a Széll Kálmán tér közeléből indult a Pál-völgyi barlangrendszer felé:

• Lehetővé tette a Glubina-17 építési törmelékének rejtett elszállítását.
• Biztosította a fontos nyersanyagok és berendezések bejuttatását a felszínről.
• Fedősztoriként „építéstechnikai tesztalagút” valamint titkosított "polgári légoltalmi komplexum" néven szerepelt a magyar dokumentációkban.

A törmelék egy részét egyébként a föld alatti barlangok és üregek feltöltésére használták fel, mely csillapításként szolgált az esetleges lökéshullámok ellen.

Ebben az időszakban fejeződött be a későbbiekben alfa szinteknek elnevezett részlegek kialakítása, ahol katonai, kommunikációs és lakóterületeket hoztak létre, valamint itt kaptak helyet a kutatólaborok is. Ezzel párhuzamosan megépültek a gamma szintek, amelyek a városi infrastruktúra alapvető elemeit – vízellátás, szennyvízkezelés, levegőtisztítás – fogadták be. A G1 és G2 szinteken minden rendszert elkülönítve és redundánsan terveztek, hogy egy esetleges meghibásodás ne veszélyeztesse a teljes kolónia működését. Ezek szimmetrikusan és horizontálisan különültek el az Alfa szintektől, nevük égtájról kapta a nevét: Keleti és Nyugati Gamma szintek.

A komplexumba kísérleti reaktorokat telepítettek, szintén redundásan. Ezek lettek a Delta szintek, mely a város energiaellátását szolgálta. Ezek a szintek zsilipekkel nem csak horizontálisan, de vertikálisan is elkülönültek az Alfa és Gamma szintektől, hogy minimalizálják a sugárzás és a hőhatások kockázatát. Ezek lettek az Északi és Déli Delta szintek. Ezzel párhuzamosan az Alfa szintek alá elkezdték kivájni az első Beta szintet, ami az ipari zónát tartalmazta volna, de ez erőforrás hiányában nem készült el.

A Rendszerváltás

A Glubina-17 létesítmény sorsa az 1980-as évektől kezdve szorosan összefonódott a Szovjetunió belső válságaival és a geopolitikai átrendeződéssel. A korábbi katonai prioritásokat fokozatosan felváltotta a gazdasági túlélésre való törekvés, miközben a hidegháborús paranoia is enyhülni kezdett. Ebben a folyamatban Glubina-17 lassan elveszítette stratégiai jelentőségét.

• 1985: A Gorbacsov-féle peresztrojka átszervezte a katonai büdzsét – a Glubina-projekt nem kapott többé prioritást.
• 1987: A finanszírozás fokozatosan megszűnt, csak minimális karbantartási személyzet maradt. A létesítmény egyes részeit ideiglenesen átadták agrártudományi intézeteknek, amelyek zárt környezetben zajló növénykísérleteket folytattak. Ezek a próbálkozások azonban rövid életűek voltak. A magyar kormány tudott a létesítmény létezéséről, de a nyolcvanas évek végére már nem tekintette stratégiai fontosságúnak.
• 1990: A szovjet csapatkivonások részeként a magyar fél gyakorlatilag is visszakapta az irányítást a terület felett, de nem volt sem politikai akarat, sem pénzügyi lehetőség a hasznosításra. A létesítményt gyakorlatilag teljesen kiürítették: a generátorokat, érzékeny berendezéseket és az irányítástechnikai rendszereket szétszerelték és eladták.
• 1991: A Szovjetunió hivatalos összeomlásával a projekt minden adminisztratív és katonai védettségét elvesztette. Moszkvában a Glubina-17 projekt iratait részben megsemmisítették, részben titkosították és egy poros raktárba helyezték. Magyarországon a létesítmény hivatalosan katonai titkos terület maradt.

Magyarország a rendszerváltás után azonnal a NATO és az EU felé fordult és diplomáciai megfontolásból titkosította a Glubina-17 létesítményről szóló információkat. Nem kívánt feszültséget kelteni a szovjet utódállamokkal, sem pedig a NATO tagállamaival. A politikusok közül is csak kevesen tudtak a létezéséről, és még ők sem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget.

A kilencvenes évek elején néhány városi legenda kezdett terjedni a budapesti földalatti „szovjet bunkervárosról”, de a legtöbb ember szemében ez csak összeesküvés-elmélet maradt.

A bejáratok többségét kiöntötték betonnal, betemették és lehegesztették, hogy elkerüljék a "baleseteket". Az építési területre vezető metróalagutat befalazták. A félkész Beta szintet pár éven belül feltöltötte a karsztvíz a szigetelés és elvezetés hiánya miatt.